Ahogyan vége felé közeledik a hetedik szezon első fele, és ahogyan rátaláltam ennek a blognak az írásának/szerkesztésének ritmusára, aktuálissá válik azon gondolkozni, miként töltsük a Droughtlandert, a várakozást a szezon második felére úgy, hogy viszonylagos rendszerességgel (ez már csak olyan profán okokból, mint példaul a keresőoptimalizáció is szükséges) frissüljön az oldal.
Először is, tisztában vagyok vele, hogy az előző évadok még hiányzó epizódösszefoglalóit (különösképpen a teljes ötödik évadot) pótolnom illene már. Egy kis szerzői műhelytitok ezzel kapcsolatban: a bejegyzések piszkozat formában megvannak, csupán egyrészt kiélvezve a saját felületeken publikálás luxusát (nincs határidő, nincs felettem a saját koncepcióját rám erőltetni akaró szerkesztő, stb), ha elégedetlen vagyok a saját szövegemmel, akkor még kicsit (kicsit sokat, kicsit nagyon sokat) pihentetem, másrészt folyamatosan beleesek a bölcsészcsapdába, azt érezve, hogy a gondolataim mélyebb és alaposabb kifejtése érdekében még azt meg azt, meg amazt (sőt azt is, meg azt a másikat is, jaj, amazt meg tényleg el ne felejtsem) a könyvet is még el (vagy újra) akarom olvasni. Amelynek a végeredménye, hogy jóval több megírt szöveg, feldobott téma, mini-projekt lóg folyamatosan a levegőben, mint amennyivel a blogjaimra látogató érdeklődő találkozhat.
Aztán ott vannak a hírek, amelyet, lévén az Outlander-kuckó oldal egy blog, természetesen nem a klasszikus nyomtatott sajtó definíciójának megfelelve (rövid, objektív, csak tényeket közöl, stb), hanem az infotainment felőli megközelítésben alkalmazok. (Bár talán ezen a felületen gondolom kevésbé szorulok emiatt magyarázkodásra, mint egykoron a kerékpáros oldalaim közösségi médiaoldalain, ahol jó pár minősíthetetlen hangnemben gyalázkodót kellet az évek során helyretenni, hogy én nem vagyok közszereplő, a blogjaim pedig nem közfeladatot ellátó hírportálok, azaz fölösleges anyázva követelőzni, hogy milyen téma kerül terítékre.)
A másik, blogokra, illetve elsősorban szövegekre épülő weboldalakra jellemző hasznos kiegészítő bejegyzéstípus az "ezen a napon történt" jellegű múltidézés (például az angol nyelvű kerékpáros oldalamon ez az egyik leglátogatottabb rovat). A Jakobita kalendárium elnevezést adtam a kategórinak, mert az az ötletem támadt, hogy egy kicsit bővitve az időntervallumot, kicsit belepillanthatnánk az 1715 (és a további 2-3 másik) jakobita felkelés történetébe is.
Az Outlander által érintett mások nagy - nagggyon nagy - történelmi eseménysor, az amerikai Függetlenségi Háború is lehet(ne) témája hasonló bejegyzéssorozatnak, de ezen még gondolkozom, mert az annyira nagyon nagy témakör (plusz a Washington kémei kapcsán, más megközelítésből ugyan, de szeritem egész jól körbejártam). Ám ha belevágok, akkor úgy gondolom, úgy lenne logikus, hogy nem kellene előrehaladni az időben ahhoz képest, hogy hol tart most a tévésorozat. Azaz, a majdani jövő tavasszal érkező új részekig nem emlegetek eseményeket a saratogai csaták (1777. szeptember-október) utáni időből. Hogy gyakorlati példát hozzak: szeptember folyamán tehát esetleg megemlítem Nathan Hale akasztását, vagy New York leégését, mindkettő 1776-os esemény, de idén ősszel még nem írok bejegyzést az 1780 szeptember végi-október eleji történésekről. (Amilyen tempóban halad a történet előre az időben, sejtésem szerint jövőre ez már simán mehet.)
Szintén a jakobita felkelésekhez, pontosabban azok fikciós reprezentációjánoz kapcsolódik a könyvajánló rovat bevezetése. Mivel tudom, hogy rengeteg egy kaptafára írt butácska lelktűr is van kint a piacon, amelyekre felesleges lenne időt pazarolni, mert nem igazán lenne mit írni róluk, csak kelletlenkedni, így e témakörben nem ígérek intenzívebb elmélyülést, csak ha utamba akad egy-két, a sikertelen Stuart restaurációkhoz kapcsolódó történetű regény, mint például most pár skót krimi, akkor valamilyen formában majd írok róluk.
Végül pedig visszakanyarodva a blog eredeti témájához, elképzelhető, hogy végigmegyek az Outlader-univerzumhoz kapcsolódó, Diana Gabaldon által írt kisregényeken/novellákon is. A Roger MacKenzie édesapja sorsáról szóló elbeszélés olvasása kapcsán felmerülő néhány gondolatról a már írtam is.
Ha valaki szeretne széttekinteni az Outlanderhez világahoz nem köthető könyves-törtenelmi fikciós szövegeléseimen is, akkor az Egy olvasó naplója mindig jó kiindulópont. Most éppen a tervezettnél kicsit jobban belebonyolódtam a Franklin-expedícióról szóló könyvek olvasásába és a pár éve készített televíziós sorozat újranézésébe. Azon túl, hogy ez teljesen normális megnyilvánulása egy hiperaktív, enyhén autista (vagy mondjuk úgy, neurodiverz) személy intellektuális tevékenységének, ahhoz, hogy rendkívül lelkesen fejtegetek le újabb és újabb rétegeket, ebben az esetben az is hozzájárul, hogy az expedíció vagy egyes résztvevői sorsával kapcsolatos újabb és újabb kutatási eredmények újragondolásra késztetnek az eseménysor fikciós reprezentációjáról gondoltak terén is. (És ezzel megint ott tartunk, amit korábban már említetettem, hogy féligkész bejegyzések lógnak a semmiben, mert még ezt is el szeretném olvasni, azt is el szeretném olvasni, stb.) Pedig arról, hogy a szerencsétlenül járt hajók roncsainak pár évvel ezelőtti megtalálása után a tudósok milyen új információkat nyertek ki a tárgyi emlékekből, illetve milyen új következtetéseket vontak le ezekből, még csak ezek után hallhatunk, olvashatunk többet.(Többek között a téma egyik szakértőjének, Ken McGoogannek is jön jővő tavasszal egy teljesen új könve.)
Az Egy olvasó naplója blog egyébként egy évtizeddel ezelőtt azért indult még itt a blogspotos ingyenblogos közegben (hogy aztán 2018-ban felnőjjön és saját, független webcíme költözzön), hogy az akkori szanaszét ágazó, sokféle témát érintő kulturális újságírói, illetve irodalomkritikusi tevékenységem egy olyan kontextust kapjon, amelyben ezek a látszólag különálló kis írások egységes logikai rendbe szerveződnek. Értelemszerűen, ahogyan öt évvel ezelőtt kivontam magam a magyar (budapesti) irodalmi életből, az egész blog koncepcióját újra kellett gondolnom.
Az oldalt most szinte mindent áthatóan a múlt (fikciós és nemfikciós) reprezentációjának központi témája uralja, értelemszerűen, hiszen mint mondani szoktam, a múltreprezentáció a napom, hetem, életem. Ám nem zártam ki teljesen a tevékenységemből a kortárs magyar szépirodalom friss kiadványainak megismerését sem, ez különösen az elkövetkező hónapokban kerül majd kicsit jobban előtérben a blogon is.
Ne veszítsük el egymást!
Bár saját és blogjaimat érintő közösségi médiás jelenlétemet jelenleg szándékoltan minimumon tartom (kivéve természetesen az angol nyelvű PelotonTalest kerékpáros projektem csatornáit), a magyar nyelvű könyves-kulturális-történelmifikciós projektjeim közös találkozási pontja lehet az Egy olvasó naplója Facebook oldala. Mivel az említett, idén őszre tervezett magyar kulturális életbeli visszatérésemhez (vagy valami olyasmihez) egy kisebb marketing-kampányszerűséget is tervezek, ennek egyik fontos eleme lesz ez az FB-oldal, vagyis jóval gyakrabban, intenzivebben és átláthatóbban fogom kezelni. Érdemes lesz tehát követni.
Másféle online jelenlét jellemzi a twitter (vagyis hát X) csatornámat, ahol szinte kizárólag angol nyelven kommunikálok. Ha valaki ezen a platformon szeretne követni, könnyen megtalál ott is.
És természetesen mindenkit, aki rendszeresen visszatért olvasni az aktuális epizódösszefoglalóimat, várok vissza jövő tavasszal is.