A 7. epizóddal finisébe fordul az Outlander rövidre nyúlt 6. évada. Ezenkívül már csak egy epizód marad.
Az előző rész egy nagyon riasztó szituáció közepette ért véget: Claire átvágott torokkal, holtan találta Malvát a veteményes mellett, s ösztönszerűen megpróbálta megmenteni a babát. Érthető cselekedet lenne 200 év múlva, de vajon hogyan fognak ehhez viszonyulni a 18. századi emberek? Ez szerintem nagyobb bajba fogja Claire keverni, mint a torokátvágás, bárki is tette azt.
A cold openben Malvát látjuk, ahogyan megrontásáról, ártatlansága ellopásáról és hasonlókról beszél a templomban a gyülekezet előtt. Ez lehetett az alkalom, amiről említést tett az előző részben, hogy apja kényszerítette rá. Az easter egg nem különösen érdekes most, egy katicabogár mászik fel egy szalmaszálon, amiről a vér csorog. Viszont itt érdemes megemlíteni, hogy az a
Jamie Payne rendezte ezt az epizódot,
aki az elmúlt évad utolsó két részét is, amelyek minőségben jól érzékelhetően eltérnek a többitől.
A főcím után azonnal visszatérünk a tett helyszínére, és lám már ott van a két Christie is. Visszafogottabb, higgadtabb a jelenet annál, mint amire én számítottam, de így a jó. És talán először az egész évad során, valahogy elégedett vagyok Alexander Vlahos játékával is. Aki vesztett már el közeli hozzátartozót, ismerheti azt az érzés, mikor váratlanul tör rá a sírhatnék, s nem valamiféle racionális, logikus ok-okozati összefüggés következtében. Persze, ehhez nem csak a színész alakítása kellett, hanem kiváló ütemérzék a vágáshoz, hogy pont akkor illesszék be oda azt az eltorzuló arcot, valamikor már a jelenet vége felé.
A jelenet során Tom arról próbál esetlen szavakkal érdeklődni, hogy vajon mennyit szenvedett Malva. Megint a történelmi fikciókra jellemző játék a 21. századi nézővel: mi nyilván arra asszociálunk, hogy az apa annak reményében kérdezi ezt, hogy ugye nem szenvedett sokat a lánya. Claire is a maga modern módján magyarázná, hogy nem, a torok átvágása az egy eléggé gyors valami, mire a férfi azonnal reagál: akkor tehát nem volt lehetősége megbánni bűneit. Szóval nem is lehet a temető megszentelt földjébe temetni. Pfff.
Ehhez azért Jamie-nek is van szava, és mint tudjuk, Tom elfogadja, hogy ő itt a főnök. Bár nem tudja elképzelni, hogy mégis milyen beszédet lehetne mondani a szerencsétlenül járt lány sírja felett. Claire erre is tudja a választ, hogy Malva sugárzott az élettől, tűz lobogott a tekintetében, és hogy az a fény, ami az ő egyéniségét uralta, benne volt a kicsiben is. Mélységesen szomorú a jelenet, ahogyan Jamie beviszi a testet a házba, merthogy Claire fogja a temetésre előkészíteni. Pontosabban, az adja a jelenet esszenciáját, hogy a kamera a jó pár méterrel később haladó Claire-re fókuszál, no meg a bámuló asszonyságokra, Jamie épp csak a kép csücskében látszik először, majd csak a legvégén ugrik a kép Malva élettelenül lógó kézfejére.
A rendelő (műtő) sajnos továbbra is maga a pokol Claire számára, és Lionel Brown az ő hűséges vezetője. Ha az előző epizód folyamán kiemeltem a karakter megalkotásának abszurditását, akkor ebben a részben már nem is tudom, hogy hova lehet fokozni a jelzőket. Például ott van az a képsor, mikor Claire álmatlanul fekszik a közös ágyban a hálószobában, és nem tudja levenni a szemét a kandalló mellett ücsörgő Lionelről.
 |
| Claire (Caitiona Balfe) az Outlander sorozat 6. évad 7. epizódjában |
Claire továbbra is meg van rémülve, vajon nem ő volt-e a tettes. Remeg a keze a test összevarrásának előkészítésekor (pl. a tű befűzésekor). Ráadásul egy sor emlékkép felvillan előtte, összemosódva, de mégis kivehetően – ha másért nem, hát a karaktereket játszó színészek hangját felismerve – Black Jack, Dougal, Geilis, stb. És az a madárka is feltűnik a bostoni lakás ablakából, amelyik vissza-visszatérő motívum az egész történetfolyamban.
Jönnek ám a kelletlenkedők, előbb Mr Crombie, majd Obadiah Henderson is, aki nem számított a spanyol inkvizícióra (Ian nyomozását e hirhedt szervezet működéséhez hasonlítja). Mrs Bug is kitesz magáért, mármint kelletlenkedés terén, ezenkívül Mr Bug viselkedése is problémás, legalább is MacKenzie-ék szemében, mert a meggyilkoltak szellemeiről beszél, és Jemmy megijed az öreg szavaitól (még ha nem feltétlenül is érti az értelmüket). Ahogy Mr. Henderson és Ian közti személyes feszültség, úgy Roger és Mr Bug ingerült (az öreg részéről inkább pimaszul gúnyos) szóváltása sem feltétlenül jókor jön a Ridge lakóinak életében, de hát épp ettől lesz igazán realista a történet, és ne feledjük:
"egy ember igaz története valójában emberek és dolgok megszámlálhatatlan sokaságának igaz története"1
Hanem ami aztán tényleg, nagyon, de nagyon rosszkor jött hőseinknek, az Lizzie és a Beardsley fiúk sztorija.
Emlékszünk arra, amikor Lizzie beteg lett és az ikrek jöttek a kenőcsért? Nos, kicsit mindhárman túlhevültek a kenegetésben, és egészen más dolog kerekedett ki belőle. Egészen pontosan Lizzie pocakja. Igen, ő is gyermeket vár, pont most, pont hajadonként, és ráadásul nem tudja, melyik fiú ondója is lehetett a versenyben a nyerő. (Nyilván, nem így fogalmazott.) Claire elbeszélget vele, és az a hülye helyzet áll elő, hogy nyilván tök jó dolog, ha Lizzie, 18. századi leányzó létére ilyen szerencsés, hogy a szexuális együttlétet a biztonság, törődés, melegség, szeretet, stb fogalmakkal azonosítja, csakhogy ez itt még mindig a 18. század és nemrég öltek meg egy hajadon várandós lányt, és amúgy is, az erre hajlamos emberek már boszokányságot kiáltanak...
...és
... huh, nagyon sok itt a baj.
És akkor még csak a „külső” bajokról beszéltünk, Claire belső kételyei továbbra is egy egész más szintjét képviselik a minden rossz egyszerre jött össze helyzetnek. Beszél is a kételyeiről Jamie-vel, közvetlen azután, hogy vacsoránál, amin ő először nincs jelen, Ian elmeséli, hogy megtalálták végre a Bűnevőt is, holtan, levágott ujjakkal. Bree rögtön tudja, hogy ennek köze lehet az általuk talált szerelemcsapdához, de azt hiszi, hogy valaki Malva ellen készítette. Elkezdenek Perry Masonról beszélgetni, hogy ő kit gyanúsítana, kinek lehetett indoka és lehetősége is egyben megölni Malvát, amikor Claire belép (nagyon jó kamerabrállítás), és mondja hogy őneki. Később, mikor már csak kettesben vannak, Jamie próbálja magyarázni, hogy csak az elméje trükközik vele.
Na, ezután van a kandalló mellett csücsülős Lionel kép.
A temetésen épp annyian vannak, hogy pont ki tudnak tenni négy koporsóvivőt (Jamie-t nem engedik, Roger meg ugye a lelkészi feladatot látja el). Megint nagyon erős, nagyon jó jelenetsor, ahogyan Claire vinné a nagy koporsó után a kicsit, de Allan – magára hagyva a másik három koporsóvivőt – visszamegy és magához ragadja. Van itt valami, amit szerintem nem igazán sikerült az évad korábbi részében ügyesen előkészíteni (amikor először jár a házban, akkor ahogy körbenéz, és mond is valamit, hogy Jamie úgy él mint a királyok, de ezen túl nem nagyon érzékeltették), de most mégis helyére kerül: Allan irigykedik a Fraserek életére. Most kibukik belőle az indulat, hogy neki meghalt a húga, Claire-ék pedig élheti tovább a csinos kis tökéletes életüket.
Jamie rendezni kívánja Lizzie ügyét, méghozzá a lehető legracionálisabb módon: aki a rövidebbet húzza az ikrek közül, ő lesz a férj. Keziah lett a nyerő (vesztő), kézfogót tartanak az istállóban, Jamie pedig elküldi a háztól Joshiah-t. (Van egy jópofa, nyilván kihagyhatatlan magas labda pillanat, ahogyan Jamie nem egészen biztos, melyik iker melyik). Lizzie utána természetesen mérges a munkaadóira, de egyvalami fontos dolgot így is megtudhatunk: ő volt az, aki aznap az ajtón dörömbölt, mert el akarta mondani a hírt az állapotáról.
No, Claire végre megnyugodhat.
Tényleg?
Lionel barátunk nem így gondolja.
Claire kirohan a rendelőből, és félve közelít vissza (Lionel mutatja, pszt, az asszony ne szóljon róla), miközben Jamie magabiztosan lép be a helyiségbe. A készítők itt a BBC Ghosts sorozatából is jól ismert vizuális megoldást alkalmazták: ügyesen össze van vágva a valóság két síkja, Jamie-é, aki ugyebár nem látja Lionelt és Claire-é, aki pedig igen. Hősnőnk ekkor beszél először igazán a mélyebb szinten lerakódott negatív érzéseiről, arról, hogy az ő időutazása, és az ő makacs ragaszkodása a Jamie-vel közös élethez, ez az önzőség mennyi mindenki életét tönkretette. Nos, az nem vitás, hogy Claire-ben valóban van jó adag önzőség (leginkább talán a párizsi epizódok alatt mutatkozott ez meg), de Jamie megmutatja az érem másik oldalát is: legalább annyi jó dolog is történt a hozzájuk legközelebb álló emberekkel.
Ezek az emberek, Bree és Roger, pedig épp egy új fejezetet nyitnak életükben. Ez a történetszál szépen, fokozatosan fel volt építve az évad folyamán: Roger igencsak komoly elhivatottságot érez a lelkészi feladatok iránt. Ebben az epizódban előbb Jamie-vel beszéli meg, és elmondja kételyeit, hogy vajon így a függetlenségi háború előestéjén Bree nem tartja-e gyávának, de apósa megnyugtatja, csemetéje nem hülye, ismeri ő is jól Rogert. Egy este aztán meg is beszélik, hogy mielőtt még érkezése lenne a babának, elmennek a legközelebbi helyre, ahol lelkésszé avatják (tudtommal a „pappá szentelés” kifejezés csak a katolikusoknál áll meg, ezért használom itt azt, ami az én protestáns világomban a megszokott szófordulat), másnap akár már készülődhetnének is.
Hogy ez az este, vagy egy másik az, amikor Lizzie és Joshiah bekopognak hozzájuk, hogy tessék őket összeadni (ez is csak kézfogó lesz), nem tudni, mindenesetre az epizód végén épp indulnak Rogerék, mikor csak úgy mellesleges mondja Bree, hogy van itt egy kis ajándék Lizziék számára. Ekkor derül ki a turpisság.
Csakhogy Jamie-nek nincs ideje elég hosszan zsörtölődni a fiatalok könnyelműségén és a házasság intézményével szemben mutatott nyegleségén, mivel lovasok érkeznek. Pontosabban szekerek, rajtuk fegyveresek. Richard Brown jött Claire-ért, hogy törvény elé citálják Malva Christie meggyilkolásáért.
__________________________________
1Márton László: Jacob Wunschwitz igaz története. Jelenkor, 1997