Az epizód címe alapján több mint valószínű, hogy csatába fogunk menni.
Miközben Claire egy feltehetőleg jó ideje halott jakobita felkelőt bámul, arra gondol, hogy szíve mélyén mindig is tartott tőle, hogy a történelmet nem lehet újraírni. Úgy tűnik, hősnőnk igencsak el van kenődve, hiszen túlságosan is sok embert látott már meghalni. Azért a gazdátlanul maradt baltát mindenesetre magával viszi.
Bekukkantunk a haditanácsba is, és mark me, hát nem Csinos Csárli van itt, aki szemmel láthatóan bulihoz öltözött, mert kiltet visel, és küldetésének éteri magaslatából igyekszik minél méltóságteljesebb, ugyanakkor közönyös arcot vágni. Andrew Gower alakítását dicséri, hogy mindeközben időnkén ifjú hercegünk mégiscsak úgy néz ki, mint egy elkényeztetett kisfiú, akinek most esik le, hogy ez az egész nem játék, hanem véres valóság.
 |
| Bonnie Prince Charlie(Andrew Gower) -Outlander 2. évad 10. epizód (Prestonpans) |
Hadvezérei eközben szinte egymás haját parókáját tépik a nagy cicaharcban. Így ismerkedünk meg O’Sullivan szállásmesterrel1 és a többiekhez képest elegánsabb viseletű és tartású Murray tábornokkal. A vita tárgyát képezi, hogy míg az ír támadna, hiszen az angolokat csak egy rét választja el tőlük, addig előkelő skót kollégája úgy véli, hogy ha már egyszer sikerült megtelepedniük a dombtetőn, nem szabadna feladni ezt a jó hadállást.
Ráadásul – és itt már a mi Jamie-nk is beszáll a vitába -, ki tudja, mennyire mocsaras az a rét, jól jönne most valamiféle lovasságféle a felderítéshez. A jelenlévő skót hadvezérek és O’Sullivan kölcsönösen sértegetik egymást, majd Károly kér szót, hogy ha már itt van, esetleg vázolná a saját nézőpontját, amely egyben a nézőknek is szánt mini-összefoglaló a felkelés helyzetéről.
Eszerint Perthben és Edingurgh-ban tárt karokkal fogadták a jakobita seregeket, úgy tűnik, szeretik az emberek a Sutart herceget. Jamie szerint - és maradjunk annyiban, hogy a történelmi valósághoz is ez áll közelebb- ez inkább a meglepettségről és nem a szimpátiáról szólt akkor, most viszont az angolok már nyílván számítanak az érkeztükre. Csárlit ez nem győzi meg, ő szeretne az angol sereg vezetőjével, Cope tábornokkal találkozni, mely során egy nagylelkű ajánlattal meggyőzné őt a kapituláció előnyeiről. Elvégre biztos ő sem szeretne feleslegesen ontani honfivért.
Murray, aki több korábbi szereplőhöz hasonlóan kezdi gyanítani, hogy valaki a magas rang ellenére is lehet idióta, ingerülten elhagyja a termet. Okkké, de akkor most mit mondjanak a klánvezérek az embereiknek? Igen, úgy van, ezt a helyzetet csak Jamie oldhatja meg. Csárlinak még azért akad egy személyes kérése: figyuzzá, ha csatára kerül sor, jó lenne, ha Claire és kis tábori kórháza először majd az angol sebesülteket látná el. Mert érezni és érteniük kell, hogy a Stuart trónkövetelő nem az angol nép, hanem csak az aktuális uralkodó ellen vívja a csatáját. Jamie szerint ez nem jó ötlet, és nem kellene hangoztatni.1
Eközben a Fraser-táborban is nehéz mivel kitölteni az üres perceket. Angus a két lallybrochi VIP- parasztot (mindig ők ugyanis „a” lallybrochiak) Rosst és Kincaidet köpködi, és be-beszólogat nekik, hogy biztos elszaladnak majd a csatából. Még a kisember tőre is előkerül, aztán pedig, hogy a nézők is érzékeljék a seregen belüli hierarchiát, láthatjuk, hogy Angus nem hallgat sem Murtagh-ra, sem Dougalra, csupán Jamie tudja lenyugtatni. Ő pedig ezek után elmeséli, miről tanácskoztak az urak, majd felfedi az ötletet, hogy kellene egy jó lovas, aki felderíti, valójában mennyire mocsaras az a rét, amelyen a vita megy, hogy akkor most azon átrohanva támadjanak-e vagy sem. Mikor Jamie félrehívja Dougalt, már sejthetjük, hogy hiába a harmadik személyben beszéd, bizony ő lesz az az őrült. A MacKenziek hadvezérének csak arra kell ügyelnie, hogy az angolok puskája 125 yardra visz, annál közelebb már ne menjen az ellenség táborához.
Dougal mutatványát aztán megszemlélik a méltóságok is. Angus büszkélkedik: az ottan az én haverom ám. Majd ebből a lendületből megérdeklődi a tömeg elejére sétáló Csárlitól, hogy hát mégis ki az édes faszom vagy te díszbohóc? A herceged, drága fiam, de hagyuk csak a formalitásokat. Hát akkor ez itt egészen biztosan the beginning of a beautiful friendship. Közben Dougal eléri lehetőségei határát, és nem csak azért, mert már a satyóját is leviszi egy angol golyó, hanem mert a lova egyik lába beragad a mocsárba. Vagyis megkaptuk a választ: itt kérem nem lesz támadás, az szent. Dougal visszaér, Csárli ölelgetni kezdi, erre a felföldi harcos átmegy olvadozó fangirlbe. Jamie mosolyog magában, jól van Dougal, jó kutyus, egy ideig nem lesz vele gond.
Nem is láttuk Claire-t az epizód nyitóképei óta. Most épp a tábori kórház előkészítéseivel foglalkozik. Fergusnak derogál a feladat, amit ráosztottak: a tüzet őrizni afféle női ügy, amivel ő nem kíván foglalkozni. Közben egy fiatal skót érkezik, azt mondja, helybéli, és ismer egy olyan ösvényt, amit nem jelölnek a térképek. Beszélhetne esetleg valamelyik fontosemberrel? Mázlija van, egyenesen a herceg elé viszik. Még nagyobb mázlija van, hogy Jamie és Murray is ott vannak. Az meg hogy O’Sullivan épp nincs, már csak hab a tortán. A hadvezérek úgy döntenek, hogy megbíznak a fiatalemberben, olyan szimpatikus skót kölöknek tűnik. De azért biztos, ami biztos, elvárják tőle, hogy ő vezesse át a sereget azon az ösvényen.
Na, most már egészen biztosan jön a csata, mert ismert karaktereink a tábortűz mellett készülődnek. Ross és Kincaid egymásra hagyják földi javaikat és családjaikat. Angusnak ez nagyon tetszik, így az ő balszerencséje esetén, ő Rupernek adná kardját, erszényét és a részmunkaidőben prostituáltként tevékenykedő Scarletet is. Duci társa ingerült lesz, s keresztet vet. Nem jó előjel ilyesmiről csevegni egy csata előestéjét. Murtagh is készül, Jamie szerint a tőréből idestova tű lesz, ha ilyen elánnal feni tovább. Keresztapust a moden hadviselés lélektelensége aggasztja. Mert míg az egyik banda támad, a másikra, az sokkal személyesebb, mindenkinek megvan a feladata, s ha ölni kell, hát ellenfeled szemébe nézel. Ha meg te halsz meg, a klán jó emlékezetében tart majd. Annak van értelme! De az ipari mértékű öldöklés, amikor mindenki csak egy aprócska porszem a gépezetben, teljesen értelmetlen. Amennyire szoftpornóba hajló butácska románcnak is tűnik időnként a történet, az ilyen önmagukon túlmutató jelenetekért, mint Murtagh itteni monológja (amely nekünk 21. századi nézőknek a két világháború fényében és az azok által okozott sokkok szépirodalmi és filmes feldolgozásai ismeretében ugyebár egészen komor fénytörésben jelenik meg), nem lehet csak úgy legyinteni a sorozatra. Jamie nem is tud igazán semmi okosságot mondani erre felvetésre, csak azt, hogy őt is ilyesmi aggasztja. Murtaghnak ez elég is a lelki békéjéhez. Közben Fergus is nagyon megindulna az öldöklésbe, de pótapja leinti, hogy és akkor ki vigyáz majd az asszonyokra?
És akkor eljön a búcsú ideje, Angus újfent bepróbálkozik Claire-nél, majd Ruper merev úriemberkedése a szokásos következő lépés. Ő azt mondja, hogy nem búcsúzik, mert biztos találkozni fognak még. Murtagh kis időre kettesben maradva Claire-rel rákérdez, hogy akkor ugye biztosan nem lesz gond, ez egy győztes csata lesz a történelemben? Hát, elvileg igen, de attól még nem árt aggódni, mert az ugye nem lehet tudni, hogy a személyes ismerősök közül ki esik el és ki marad meg. (Ezt nem mondják ki nyíltan, csak a tekintetekből látszik.) Claire kéri is Keresztapust, azért csak vigyázzon Jamire-re. Ahogy mindig is szokta, úgy jó lesz most is? Aztán Jamie és Claire búcsúja: mi más, mint szenvedélyes csók. Utadra katona!
A hajnali ködben Csárli menetel kis serege élén, és nini, végül Fergus is, kezében egy tőrrel, becsatlakozott mégiscsak a bandába. A segítőkész skót fickó lelép, hát akkor innentől ő már felesleges, jaja, köszike, örök hála megasatöbbi. Jamie hátrébb parancsolja Károlyt, aki makacskodik, hogy így az ő küldetése, úgy az ő küldetése, mire Jamie elmagyarázza, ha egy kósza golyó itten eltalálja őméltóságát, akkor itt és most vége annak a nagy küldetésnek. Ráadásul apuci sem örülnek a hírnek. Feszült várakozás, majd támadáááás. Összevetve mondjuk a francia királyi udvari jelenetekkel, most igazán nem sok statisztát foglalkoztattak, valójában szinte csak a jól ismert figurákat látjuk ingujjra vetkőzve3, karddal a kezükben rohanni az ellenség felé. Van egy kis szurkálás, puffogtatás, csak hogy jól mutasson a színészek portfoliójában, hogy ebben is van tapasztalatuk. Kicsi Fergus sokkot kap az öldöklés közepén. Van itt leszakított alkarú angol katona, meg olyan is, aki a földön magzatpózba összehúzódva reméli, hogy nem tapossák agyon. Az angol sereg már visszavonulóban, Rupert vígan kacarászik, na ja, kérem, az adrenalin, az adrenalin, amikor hirtelen oldalba találja egy lovastiszt a kardjával.
A kórházban is beindul az élet, Ross a vállán hozza Kincaidet, Claire-nek viszont már csupán annyi a teendője, hogy lefogja az egykori lallybrochi bérlő szemeit. Becammog a kórházba néhány angol is, hát mi itten olyan fogolyfélék volnánk, nem baj, hogy azért mi is ellátást kérünk? A vöröskabátosok között támolyog Angus is a még éppen eszméleténél lévő Ruperttel, s az eddigi 26 rész során nagyjából először nem érezzük igazságtannak, ahogyan Claire-rel kiabál, hogy most azonnal lással el a bajtársát. Rupert kómásan Angust keresi, mert azt hiszi, hogy felrobbant. S nem is téved sokat, hiszen egy visszatekintésben látjuk, hogy pontosan mi is történt akkor, amikor Rupertbe belevájtak. Angus lőtte le az angolt, mielőtt amaz maradandóbbat alkothatott volna a duci felföldi testében. A következő pillanatban azonban épp Angus mögött csapódik be egy ágyugolyó, akit aztán a légnyomás a levegőbe repít. Rupert pedig elájul. A kórházban ugyan sikeresnek mondható műtét, bár azt, hogy Rupert megmarad-e, még nem lehet biztosra venni. Claire biztos, ami biztos, megvizsgálja Angust is, akinek úgy tűnik, nem állnak keresztbe a szemei, de azért jó lenne, ha nem aludna el még egy kis ideig, bármennyire is fáradt. Angus igéri, hogy majd úgy próbál ébren maradni, hogy azt figyeli, mozog-e még Rupert pocakja a levegővételtől.
Nem véletlen, hogy a sorozat férfi közönsége számára ez a(z egyik) legkedveltebb epizód, mert nagyon megy itt a macsóskodás, ahogyan Jamie és Murtagh is megérkeznek a csatából. Hurrá, Sassenach, nyertünk! Minimális a veszteség, s ha még lovasságuk is lett volna, Cope-ot is el tudták volna kapni, így máris vége lett volna az egész hejehujának. Fergus is megvan, nem kell aggódni, mármint csak kicsit, mert nyilván teljesen kikészült az élménytől, és attól, hogy konkrétan megölt egy embert. A csata utáni körkapcsolásban Dougal helyzetéről értesülünk utoljára, ő Foster hadnagy (1. évad, 5-6. epizódok) mellett találja magát. A fiatal tiszt komolyan sérült, kéri, vigyék őt a tábori kórházba, de Dougal kíméletlenül leszúrja.
Ross és Angus közben egyszerre vetnek keresztet hű társaik felett, majd összenéznek. A földműves megjegyzi, hogy nem futottak el. A harcos bólint. Imserőseink pedig lassan összegyűlnek Rupert körül, hogy anekdotázzanak egy kicsit róla. Jamie először múlt időben teszi ezt, majd észreveszi magát és javít. Azért bizony Angus sincs ám jól, nagyon úgy tűnik. Claire közben észrevesz egy foltot Jamie ingén, mintha egy ló taposott volna rá. Úgy is volt, asszonykám, de ne törődj vele, semmiség, höhö. Claire azért biztos, ami biztos, vizeletmintát kér. A férfiak ezt hugyozási céllövő versenybe (egy angol lenne a másik fél) fordítják át, de igazából nem élhetik ki az ötletet, mert közben Csinos Csárli is belép.
Beszédet tart az angoloknak hogy ők nem ellenségei, hanem testvérei egymásnak. Szépen beszél ez a ficsúr, csak kár, hogy a felspannolt Dougal is megérkezik közben. Ő pedig épp abban az állapotban van, hogy a nőkbe is és a férfiakban is dugdosna különféle kemény dolgokat. Előbbi gondolom nem sokakat zavarna, utóbbival viszont van néhány probléma. Őrjöngeni kezd, mikor meglátja, hogy angolokat is ápolnak a kórházban, erre Károly kikéri magának, hogy ilyen barbárok csak ne szolgálják az ő ügyét, tessék ezt a vadembert lehúzni a listáról és még a szeme elől is eltüntetni. Jamie - ki más - menti meg a helyzetet. Dougal lehetne mondjuk a most alakuló lovas felderítő egység vezetője. A nagybácsi egyszerre köszöni meg a segítséget és küldi el a francba Jamie-t: hé öcskös, ezt Colum se csinálta volna szebben, elő is léptették, meg száműzték is egyben.
Dougal rángatná is magával Angust, ember, hallod, indulás. A kis fickó azonban ehelyett lefordul a székről és a szájából bugyogni kezd a vér. Claire ekkor néz be az inge alá, s látja, hogy a férfi egész teste foltos. Ez bizony nagyon csúnya belső vérzés. Angus menthetetlen, Rupert ekkor tér magához. Murtagh útját állná, de ő odamegy bajtársa holttestéhez, és magához veszi a kardját. Majd megtörten ücsörög a priccsen. Este a katonák többsége mulat a győzelem után, csak kis családunk búsul. Mindenesetre Claire-nek igaza volt Prestonpansszal kapcsolatban. Ja, de akkor igaza lesz Cullodennel is.
Végül Ross és Rupert teljesen elázva danolászik arról, hogy úgyis meghalunk, de előtte még igyunk. Elvileg ez ilyen vidám bebaszós nótának tűnik, de ők ketten így gyászolnak.
_____________
1Érdekesség Sir John O'Sullivan nevével kapcsolatban, hogy ő maga Sullivanként írta alá leveleit, ahogyan Murray Pittock is megjegyzi a cullodeni csatáról szóló könyvében.
2Valószínűleg a nézők többsége is afféle árulásnak érzékeli, miközben ha érzelmileg kevésbé bevonódva, és pár ezzel kapcsolatos szakirodalom átlapozása után tekintünk a jelenetre, akkor érthető, a forgatókönyvírók miért írtak bele ilyesmit a történetbe, a való életbeli Károly hercegnek ugyanis valóban voltak olyan törekvései, hogy egy bölcs és népeit békességben egymás mellett tudó, békés korszakot teremtő leendő uralkodó képe rajzolódjon ki. Tegyük hozzá, bizonyos perspektívából az is jól látszik, hogy a jakobita felkelés a skót felföldiek (elmaradott gazdasági és társadalmi közeg) és az síkvidékiek (a gyarmatosítás és gyarmati kereskedelem révén már jól érzékelhetően meggazdagodott, sőt Londonnal és a dél-angol nagy kikötővárosokkal prosperáló kikötővárosok népe, valamint a kiterjedt termékeny földekkel bíró földbirtokosok) közötti konfliktus volt, melynek levét bizony az utóbbiak is megitták.
Azzal a felvetéssel, hogy az 1745-ös felkelés mennyiben volt inkább polgárháború, mintsem szabadságharc, értelemszerűen rengeteg könyv goglalkozik (vagy tesz erre valamilyen formában utalást, mivel az én blogjaimon a Nézőnapló kategória az én olvasmányaim alapján áll össze, így értelemszerűen olyan könyveket emlegetek fel, amelyeket olvastam. A polgárháború jelleg szóba kerül például Colin G. Calloway: White People, Indians, and Highlanders: Tribal People and Colonial Encounters in Scotland and America. (Oxford University Press, 2008)
3 Szemtanúk feljegyzései alapján (melyekben kifejezték ezzel kapcsolatos meglepődésüket is) a jakobita seregben szemmel is jól érzékelhetőek voltak az egyes egységek egyenruhái (lsd még: Murray Pittock: Culloden)