Ugrás a fő tartalomra

Benedict Arnold színre lép

Az Outlander sorozat 7. könyve számomra is egyfajta időutazás, noha én, képletesen értve, nem olyan nagy távolságot járok be, mint a történet hősei, csupán csak néhány évet. Onnantól kezdve, hogy először láttam a 2. évad záró epizódjában azt a jelenetet, amikor Fort William udvarán Brianna és Roger Benedict Arnoldról beszélgetnek, odáig, hogy amerikai történelem eme hírhedt figurája végül egyik állandó útitársam lett az én saját fikciós alkotói kalandozásaimban.  Akkor, ott, annál a jelentnél persze még semmit sem tudtam arról, hogy az Outlander története majd ekkora utat fog bejárni térben és időben (a 18. századon belül értve, természetesen), hogy a főhősök aktív részesei lesznek az amerikai függetlenségi háborúnak is, és így aztán a tévés változatba beleírt kis beszélgetés előrevetítheti majd azt is, hogy a karakterek egyike-másika személyesen is találkozik az említett hírhedt történelmi személyiséggel. 

Ha belegondolok, hogy akkoriban nem sokkal tudtam többet annál, mint ami egy jeles érettségihez lenne szükséges egy jobb gimnáziumban, valóban nagy utat jártam be addig, hogy kifejezetten otthonosan mozgok ezen figurák világában, sokat tudok arról, ki mikor kivel találkozott, 

de ami még fontosabb a fikciós múltreprezentáció lehetőségeit tekintve, hogy ki mikor találkozHATOTT, milyen interakciókban VEHETETT részt, stb.

 Mindazonáltal szerencsés véletlennek érzem, hogy első benyomásomat erről a karakterről, a Washington kémei sorozat révén szereztem. Az Outlander mégiscsak egy fantasy és egy romantikus kalanderegény keveréke, így a perspektíva, ahonnan az egyes valóban élt történelmi személyek fikciós megfelelőjét szemléljük, is eltért. Természetesen a Turn is igyekszik a lehető legizgalmasabb, kalandos, fordulatos módon elmondani egy konkrét történelmi eseménysort, ám abban az esetben pont ennek az eseménysornak a reprezentálásán van a hangsúly, míg az Outlander esetében egy teljesen fikciós alaptörténet (egy nő visszapottyan a múltba, összejön egy ottani pasival és aztán tűzön-vizen át kitartanak a történelem viharában) az, amibe aztán bele-beleillesztődnek valós történelmi pillanatok és helyzetek. 

 William Quebecben 

A hetedik Outlander könyv olvasása során akkor verhet az olvasóban gyökeret a sejtelem, hogy Benedict Arnold későbbiekben esetleg fontos szereplője lesz a történetnek, amikor William említi egyik Lord Johnnak írott levelében, hogy mennyire csodálja a fickót és szeretne találkozni vele. 

Olyan típusú elbeszélésekben, mint az Outlander, ezt azt jeleneti, hogy majd találkozni is fog vele. 

Hasonló előrevetítés, ráadásul az a jellegzetesen erőltetett, felesleges feszültségkeltés(t elérni próbáló fogalmazásmód), ahogyan a két fiatal (ne feledjük, az olvasó ekkor már szinte biztosra veheti, hogy a másik karakter Mary és Alec fia, következésképp Frank felmenője) Québec ostromáról (1775 december) beszélget Québecben. Randall-Isaacs szerint, bár őrült fickó Arnold, annyira mégsem lett volna őrültség a várost ostrom alá venni, ha úgymond a megfelelő embertől kértek volna eligazítást a merre és hogyanról. Arnoldék expedíciója szándékoltan félrevezető információkat kapott, nem is csoda, hogy elbukott az északi területek „meggyőzése” arról, hogy csatlakozzanak a 13 kolónia ügyéhez. 

William rákérdez, hogy mi lehet most Arnolddal. Csak a Jóisten, és Sir Guy (Carleton) tudja, így a válasz, ami sejteti, hogy előbb-utóbb fel fog bukkanni a fickó. 

 Claire végre találkozik Arnolddal 

A másik fontos mozzanat, ami előrevetíti, hogy dolgunk lesz még Nagy Medvével (a Washington kémei sorozat nézőnaplói során általam gyakorta adott beceneve a karakternek), ahogyan Claire említi egyik Briannának (avagy a jövőbe) írott levelében, hogy a hajón – amely végül nem viszi őket Skóciába - valószínűleg Arnoldék holmijait is szállítják. Amikor aztán hőseink már Saratogánál táboroznak, s természetesen Jamie is helyet kap a hadi tanácsban (ahogyan annak idején helyet kapott Bonnie Prince Charlie hasonló tanácsában is), és Claire érintőlegesen említi csak, hogy ott a főtisztek miről beszélnek, természetesen felbukkan a szövegben Benedict Arnold neve is. 

Elsőre furcsán hat ez a megoldás, azt sejteti ugyanis, hogy ezek szerint tehát megvolt már a találkozás a hírhedt történelmi személlyel, és az elbeszélés nem csinált nagy ügyet belőle. 

Az Outlander történetszövésének logikája szerint azonban igenis kellett volna. 

Ezután érkezünk meg a Gentleman Caller [Úriember látogató] című fejezethez, amelyben egy ismeretlen magas rangú kontinentális tiszt lép be Claire sátrába. Az illető kellemesen férfias hangú, megnyerő mosolyú, s a katonák többséghez képest egészségesebb kinézetű. Még azt is megtudhatjuk, hogy nagy orra és erős szemöldöke van. 

Csencselni érkezik, kezében egy dobozkával, s laudánumot ajánl Claire-nek cserébe olyasmikért, amire neki és embereinek van/lenne szüksége. Claire hamar leveszi a férfi beszédéből, hogy nem zárja ki annak lehetőségét, hogy hősnőknek azért van szüksége a szerre, mert függő. Így az olvasó már itt sejtheti, hogy egy a gyógyszerekhez értő illetőről van szó. 

Főleg akkor válik nagyon gyanússá a fickó, mikor azt is megemlíti, hogy a háború előtt volt egy boltja, ahol gyógyszereket is szokott árulni. (Hello, Benedict, kiáltok én fel, amikor erre pontra érek olvasás közben.) 

Csakhogy még mindig nem tudjuk százszázalékosan, hogy ki ez az idegen. A bemutatkozásra ugyanis csupán a jelenetsor végén kerül sor, amikor Jamie is belép a sátorba, szalutál a tábornoknak, aki rögtön érzi, hogy apró viselkedésbeli hibát követett el, s máris haptákba vágja magát, s bemutatkozik Claire-nek. 

Mivel egy hosszú fejezet szól tehát arról, hogy megismerkedünk egy megnyerő külsejű (ne feledjük, ebben a regénytípusban az ilyesminek történetszövő funkciója van) és viselkedésű férfivel, akivel Claire képes valamilyen szinten szakmai alapokon kommunikálni gyógyászati eszközökről és módszerekről, és csak a végén tudjuk meg (vagyis hát szeretné az elbeszélő, ha az olvasók többsége a végén tudná meg), hogy kiről is van szó, azt sejteti, hogy

a narráció szeretné, ha az olvasók első benyomása a fickóról kedvező lenne. 

Érdekes lesz tehát, hogyan fogja a történet végigvinni az árulását, mert most már biztos, hogy fontos szerepe lesz a (valamelyik) rákövetkező regényben. Már csak azért is, mert később Claire – aki a regénybeli változatban itt először találkozik híres-hírhedt 18. századi amerikai figurával, olyasvalakivel, akiről a 20. században is rendelkezik valamennyi tudással, mert ugyebár George Washington felbukkanása korábban csak a tévés változatban volt – arról beszél Jamie-nek, hogy nem tudja, hogy mi is lehetett az, ami kiváltotta a pálfordulást ebben a férfiben. 

Nos, ha úgy vesszük, a szemünk előtt játszódik le ennek a folyamatnak az egyik korai fontos mozzanata: amikor Arnold ugyanarra a lábára sérül meg, mint történt vele korábban.


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Búcsú az otthontól (Outlander S06E08 - I am not alone)

Következzen a rövidre szabott 6. évad fináléja. Mint ahogyan az előző epizódot,  ezt a részt is Jamie Payne rendezte.   A cold open ben egy hatvanas évekbeli amerikai hamburgerező (bocs, európai középosztálybeli polgár vagyok, nem tudom én az ilyen helyeket "étteremnek" nevezni), ahol több mint valószínű, hogy Claire és Bree ülnek (ha csak váratlanul nem hozzák vissza Geilist, haha), de csupán a kezeik és a háttérben – étlap mögé bújva - elmosódottan valami vöröses haj látszódik. Ez valami hasonló safe space játék lehet Claire fejében, mint az előző évad végén a hálaadásnapi vendégvárás.   Ám menjünk csak szépen vissza a 18. századba, ugyanis felpörögnek az események. Ott hagytuk abba, hogy Richard Brown érkezett egy fél seregnyi emberrel, hogy a Communty of Safety nevében törvény elé citálja Claire-t. Azért az a rengeteg fegyveres azt érezteti, nem lenne gond, ha nem jutnának el a bíróságig. Claire Mrs Bugot küldi el segítségért, Lizzie is elrohan valahova. Közben valaki

Újra két külön idősíkban (Nézőnapló: Outlander S07E03)

Van egy egészen speciális oka annak, miért is örülök, hogy épp mostanában kerül a hetedik évad vetítésre. Valamiféle bizarr midlife-crisis közepén leledzem, amelyet minden valószínűség szerint a brit közéleti panelshow Have I Got News For You 1990-s évekbeli, Angus Deayton által vezetett epizódjai katalizáltak bennem, amely egyrészt saját tinédzserkorom (avagy a 90-es évek) emlékeinek teljes újraértékelésével jár, másrészt fals nosztalgiával (hiszen saját emlékekre nehezen támaszkodhatok) fordulok a születésem ideje körüli kulturális termékek felé. (Lsd a szintén Deayton nevéhez is fűződő Radio Active rádiós skeccsshowt, amelynek pilotepizódját nem mellesleg születésem előtt 12 nappal adták le.)  Hogy Bree és Roger is 1980-ban tartózkodnak (legalább is a könyves változat szerint 1980 szeptemberében Lallybrochban laknak) teljesen beleillik abba a gondolati-hangulati világba, amelyben mostanában mindennapjaimat töltöm.¹  Roger(Richard Rankin) és Bree (Sophie Skelton) a 20. szazadi La

Skócia még várhat (Nézőnapló: Outlander S07E06)

Néha kell lennie olyan epizódnak is, amely nem sokkal tesz többet, minthogy arra emlékeztet, hogy félretéve minden elméleti okoskodást, minden filmes finnyáskodást, nyűglődést, bevalljam magamnak,  én azért mégiscsak szeretem ezt a sorozatot nézni.  Claire (Caitirona Balfe) és Ian (John Bell)  érzékeltetik Williammel, hogy ki akarnak jutni az erődből, és ki is fognak jutni onnan  Hát még akkor, ha újabb és újabb kellemes meglepetések érnek a szereplőgárdát illetően. Amikor az epizód elején William megérkezik Ticonderogába, és keresi Simon Fraser tábornokot, hogy jelentést tegyen, számomra is meglepő mértékben izgatottan várom, na ki fogja játszani a brigadérost.  És akkor tádám, Angus MacFadyen áll előttünk brit egyenruhában.  Az évadra készülődésemnek fontos mozzanata volt újra felidézni a Washington kémei sorozat történéseit, mert tudom, hogy a két alkotás – köszönhetően a történelmi tényeknek – keresztezi majd egymást. Arra azonban nem gondoltam, hogy egy ilyen erős kapocs is lesz: