Egy 20. századi jelenettel indítunk, ahogyan Claire épp a frontra indul, Frank pedig arról lamentál, hogy milyen fura is ez, elvileg neki, a férfinek kellene ezt tennie. Az is kiderül, hogy Frank igyekezett elintézni, hogy ha már asszonykája ápolónősdit akar játszani, vonják vissza a frontról. Claire viszont úgy gondolja, hogyha minden jó kapcsolatokkal rendelkező személy ki próbálja magát vonni a rá eső felelősség alól, akár neki is állhatnak németül tanulni. Frank úgy gondolja, nem tanácsos makacs kis felesége útjába állni (Mackenzie-k, hallottátok?), de hát pont ezért szeretett bele.
A jelenet végén Claire megígéri, hogy visszatér, ami kicsit másként hangzik azóta, hogy már nem a harctérről, hanem a múltból kell hazatalálnia.
Hősnőnket aztán Mrs Fitz ébreszti 1743-ban egy vájdling hideg vízzel, majd megjegyzi, hogy milyen makulátlan a bőre, s hogy a következő férje nagyon szerencsés lesz. Claire úgy érzi, eljött az idő, hogy a házvezetőnő is megtudja, férje nem halt meg. Ááá, még meg se született! Claire beszél a szikláról, az időutazásról. Mrs Fitz pedig érteni véli a történetet. Érti jól, hogy a démon kísérti egy ilyen kedves angol fiatalasszony képében. Menekülőre fogja, majd lekever egy pofont az utánasiető Claire-nek. Hirtelen vált aztán a kép: kiderül, hogy Claire fésülködés közben elbóbiskolt és csak álmodta ezt a jelenetet.
A helyi mindenes néni amúgy nagyon hálás Claire-nek, hogy átvállalta a gyógyítás feladatát. Sok más munka lett itt mostanság, amivel Mrs Fitznek törődnie kell, mert közeledik a Gyűlés ideje, jönnek majd a helybeliek letenni a klántagok szokásos hűségesküjét. Egyébként, amilyen jól végzi Claire a dolgát, az uraságok biztosan meg lesznek majd vele elégedve.
Hoppá!
Meg is van az új haditerv a szökésre. A sok hasznos, jól végzett munkával kell bizalmat ébreszteni Columban és Dougalben, és akkor majd elengedik.
Claire megpróbál hasznos dolgokat is találni az előző doki készletében a pincebogarak, galambvér és emberi koponya között. Az állati eredetű gyűjteménnyel nyilván nem, de a növényiekkel valamit csak lehet majd kezdeni.
Közben egy tragikus eset borzolja fel a helybeliek lelkivilágát: Colum szobalányának fia hirtelen meghal, miután a közeli bencés kolostor romjainál járt. A konyhán dolgozó asszonyságok tudják jól, mi történt: megszállták a fiút a démonok.
Ja, persze.
(Bár a fene tudja, ez végül is egy fantasy sorozat, szóval akár előfordulhat itt más, az időutazáson kívüli természetefeletti elem a történetben.)
Ezt követően Claire-rel együtt Columhoz vagyunk hivatalosak, aki kis híján megöl egy szabót, mert az azt hitte, azzal járhat a (nem) kedves klánvezér kedvében, ha az új szalonkabátja eltakarja annak testi fogyatékosságát. Colum azonban nem az a fajta fickó, nem érzi, hogy bármit is takargatnia kellene. Claire-t arra kéri, hogy masszírozza meg a lábait, hősnőnk jobban ért hozzá: derékban kell a problémát orvosolni. Közben ők is a pórul járt fiúról meg a népi babonákról beszélgetnek. (A kezelés amúgy eredménnyel jár, Dougal meg is jegyzi később, hogy ritka jól néz ki a bátyó.)
Az esi koncerten a helyi bárd énekel egy szomorkás dalt. Claire közben próbál barátkozni Laoghaire-vel (Ejts Líri1), a lánnyal, akit Jamie mentett meg a minap. A jelenet édes hármas helyett kínos hármassá bővül, amikor Jamie leül a két nő közé, persze ügyet sem vetve a fiatalabbikra. A jelenet még kínosabb lesz, mikor kiderül, a lány kiskorából emlékszik a 16 éves Jamie-re (az mennyivel is lehetett korábban? mennyi idős is most a fiatalember?) , ő viszont a fiatal férfiak naív, szándékolatlan érzéketlenségével beszél arról (nem is a lány, hanem Claire felé fordulva), hogy kamaszfiúknak nem szokása nyolcéves vakarékokra emlékezni.
Később a műtőben, kötéscserekor izzik a szexuális feszültség Jamie és Claire között, de egyelőre még ennyiben maradunk.
Claire - akit most Angus őriz a két skót fickó közül, és átkozódik a nő nyughatatlan mivoltán – újra találkozik Geilisszel, és természetesen most is a nemrég elhunyt fiú a téma. Geillis megint sejtelmeskedik, kétértelműen beszél, úgy tűnik mintha nem is az egykori bencés kolostor természetfeletti erejéről csacsogna, hanem Claire időutazását pedzegetné. Majd ad egy hasznos tanácsot: nem az a kérdés, hogy ők hisznek-e a babonákban, hanem hogy a falusiak mit gondolnak, amúgy is jobb kimaradni ezekből a dolgokból. Főleg, hogy egy másik fiú is megbetegedett.
Mint kiderül, Mr. Fitz rokonságába tartozik a fiú, akit Claire végigmér, és rögtön meg is állapítja róla, hogy itt bizony valamiféle mérgezésről van szó. Sok hasznos dolgot azonban nem tehet, mert beront egy pap, Bain atya, aki maga is úgy néz ki, mint akit démon szállt meg, én nem biztos, hogy rábíznám az ördögűzés praktikáját. (Na meg amúgy is, ördögűzés meg ilyesmi…eh…).
Mrs Fitz is arra kéri Claire-t, hogy maradjon ki ebből, őt viszont hajta a lelkiismerete, rá akar és rá is fog jönni a mérgezés okára.
Amíg ezen morfondíroz, a háttérben Jamie és Ejtsd Líri csókolózva átsasszéznak a folyosón. Claire vacsorakor fricskázni kezdi Jamie-t a látottak miatt, de Murtagh az, aki helyrerakja Claire-t: nem kellene ezzel nyilvánosan viccelődni, mert a végén még belekényszerítik valamibe (házaság) Jamie-t, amibe nem kellene. Ejtsd Líri egy buta kis fruska marad ötvenévesen is, viszont Murtagh szerint Jamie-hez egy érzelmileg érett nő illik ( ismerünk ilyet? van itt valahol valaki ilyesféle?). Claire nem sokkal később a csillagokkal teli ég alatt pityereg: hiányzik neki Frank.
Másnap ellátogatunk Geillisékhez. A férje Arthur Duncan egy személyben a helyi igazságszolgáltatás. Mit ad Isten, a minap látott pap pont most érkezik egy lopáson tetten ért kisfiúval, akire rögtön ki is róják az ítéletet: fülénél fogva kell odaszegezni a pellengérhez, hadd gondolkozzon el a tettén. Claire természetesen túlzásnak (és nem kevésbé barbárságnak) tartja a helyzetet, Geillis kuncog rajta, honnan jöttél te idegen nő, hogy ez ennyire zavar téged.
Pedig még nem is tudja a teljes történetet: a büntetés akkor ér véget, amikor a fiú ráveszi magát, hogy erővel kiszakítva magát búcsút mondjon a fülkagylója egy darabjának, ezzel együtt pedig a pellengérnek. Milyen jó hogy Jamie is épp betoppan, Claire pedig ráveszi, hogy segítsen a szerencsétlen gyereknek. Jól együtt tudnak működni: Claire ájulást színlel, Jamie pedig a zűrzavarban kiszabadítja a fiút. S ha már ennyire együtt tudnak működni, hőseink elmennek ahhoz a nevezetes kolostorhoz is, ahol a rejtélyes megbetegedések történnek.
Kiderül, hogy a környékbeli fiúknak – így volt egykor Jamie esetében is - egyfajta bátorsági próba idejönni, ugrabugrálni, kiabálni, no meg medvehagymát enni. Milyen jó, hogy Jamie jött Claire-rel, mert mint kiderül, ő messze nem holmi északi vadember, hanem klasszikus műveltségű fickó, akit házitanító tanított görögre és latinra. Így Claire is meg tudja értetni magát vele, mikor rájön, mi a gond és azt el is tudja magyarázni kísérőjének, hogy a gyerekek minden bizonnyal nem medvehagymát, hanem gyöngyvirág levelét rágcsálták. Mint köztudott (mármint manapság), a kettő nagyon könnyen összetéveszthető. A helyiek azért is nem gondolhatták ezt a dolgot még így végig, mert a gyöngyvirág ezen a vidéken nem őshonos, és tádám, kiderül, hogy a kolostorban egykor német szerzetesen laktak, s akkor már érthető, a virágot ők hozták magukkal.
Claire hamarosan azt is megtapasztalja, hogy 20. századi tudását 18. századi körülmények és feltételek között hasznossá tenni (avagy ellenszert készíteni a mérgezésre) kevésbé bonyolult dolog, mint rávenni az embereket, hogy bízzanak benne. De szerencsére Mrs Fitz egy józan ítélőképességű asszony, aki kidobja az őrült papot és engedi Claire-nek, hogy ő tegyen kísérletet. Ami sikerrel is jár, nagy az öröm, bár valószínűleg hősnőnk szerzett egy ellenséget az atya személyében.
Claire és Jamie később vallásosság és identitás összefüggéséről diskurálnak. A nő reméli, hogy tettével elnyerte házigazdái jóindulatát. Ja, ja, Colum nagyon büszke rá, hogy ilyen jó gyógyítót talált, a világért nem engedné most már el sehova.
Na bumm. Ennyit a nagy tervről.
Este megint a bárd énekel, most egy olyan nőről, aki sziklákon keresztül ékezet, majd visszatért a kedveséhez.
Nocsak, nocsak, ez valahonnan igencsak ismerős.
_________________________
1 Laoghaire nevét innentől kezdve "Ejtsd Líri"-nek írom, Hilary Mantel Wolf Hall című regényének mintájára, amelyben Thomas Wriothesley-t egy running gagként folyamatosan Call-Me-Risley-nek hívják, utalva a neve írott és kiejtett változata közti óriási eltérésre. (A ritka rosszul megválasztott című - Farkasbőrben - magyar változatban Megyeri Andrea fordító az Ejtd Risley megoldást választotta, azaz azt, amelyet én is használni kívánok innentől kezdve Laoghaire említésekor.